együtt a magyarokért baráti kör egyesület

Kunhalmok védelme

2018.12.31

2016 végén ujabb Kunhalmot védett meg egyesületünk. Békés megyében Szarvas és Gyomaendrőd közt a 443 út mellett.

"Szülőföldem szép hazám"

Egyesületünk egyedülálló abból a szempontból, hogy vállalta a Kunhalmok megóvását, gondozását, fenntartását a generáció részére és a közzel való megismertetését.

A kurgán török-tatár eredetű szó, melynek jelentése sírhalom. Olyan sírhelyeket neveztek így, ahol a gödörsír felé emelnek halmot. a sírhalom alá egy vagy több embert tetemett, gyakori, hogy az emelés ideje után későbbi korok beletemetkeztek, vagyis a meglévő halmot használták saját temetőjükként.

támogatták és engedéjezték:

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi,Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Körös-Maros Nemzeti Park

Natura 2000 területek és védett természeti értékek természetvédelmi kezelője

Az alábbi feltételeket engedélyezték:

A Szentes és Szegvár határvonalán elhelyezkedő Sáp-halom vegetációjának rekonstrukcióját:

  • A helyreállításhoz talaj előkészítés és fűmagvetés nem szükséges
  • A visszagyepesedő terület rendszeres, szükség szerinti szám ( évjáradtól függően évi 2-4 alkalom)
  • A helyreállítási idő igény kb. 5-év
  • a helyreállítást gyorsítja, ha a halomtestről szármezó kaszálékot a parlagoltatot területre hordják, és ott elterítik, mint propagulom forrást
  • a Sáp-halom bekerítése a halomtest peremén kívűl csak tájban illeszkedő módon, természetes anyag felhasználásával történhet.
Az engedély 2018.december 31-ig érvényes a halom helyreálítási munkálatokhoz.

    Nincsen tengere, mint a legtöbb európai

    Országnak.

    Nincsenek örök hóval födött hegyei.

    Zúgó vízesései.

    A nagyfolyók keresztülpántlikáznak testén:

    Nem itt erednek, a tengerek idegen tájakon érik el.

    Mi adja mégis az ország szépségét?

    Ami az édesanyáét gyermeke szemében?


    Ön is fontosnak tartja őseink emlékének gondozását, nemzeti örökségünk megóvását?


együtt a magyarokért baráti kör egyesület
© 2016 Együtt a Magyarokért Baráti Kör Egyesület
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el