Böngéssze weboldalunk ha kérdésse lenne keressen minket 

Amennyiben Módjában Áll Kérem, Támogassa Egyesületünket azzal, hogy Hozzájárúl egy általunk készített termék megvásárlásával

Részt vállalunk hátrányos helyzetű közösségek foglalkoztatását elősegítő programok létrehozásában, kidolgozásában, megszervezésében és azok lebonyolításában. A közös programok indítása érdekében felderítjük azokat a hátrányos helyzetű személyeket, akik leginkább rászorúltak a programban való részvételre.

2017 Januárjában indúl az úgynevezett TANODA programsorozatunk 3 településen Szentes, Szegvár, Mindszent. Ezeken a településeken a helyi gyerekek és családok kézműves programokon keresztűl megismerkedhetnek a magyar népi iparművészettel és egyúttal fejlesztő pedagógusok és tanácsadók segítségével problémáik megoldásával is foglalkozunk.

Így a hazai gyermekvédelem rendszerét kívánjuk elősegíteni az érintett egyének körében.

Célunk : Hasznos szabadidő tevékenység, a lemorzsolódás megakadályozása, illetve Szociokulturálisan Hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztése

Táltos Dob készítő

Erdélyi István EMBKE titkár

Bors Károly Keramikus Embke tag

Samu Erika EMBKE tag

Gere Sándor EMBKE tag

Elkészűlt az Egyesületünket Népszerűsítő Folyóiratok Regélő néven, Naptár, Kalendárium

Simmerné Katona Ilona EMBKE tag

Ékszerek egyedi elképzelésű mintával és színnel

Vigh Mária EMBKE tag

Megjelent CD jük és daloskönyvük

Ergélyiné Pusztai Katalin EMBKE alelnök

Muzsik Sándorné EMBKE tag

Simmer Sándor EMBKE tag Fafaragó

Zvolenszki Zoltánné Kiss Anikó EMBKE elnök

Schneider Alex fafaragó EMBKE tag

Fazekasné Korcsik Mária EMBKE tag tönköly búzával töltött párnák. Gyógypárnák

Bálint Eleonóra Erzsébet EMBKE tag

© 2016 Együtt a Magyarokért Baráti Kör Egyesület
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el